Egy nagyon szép délutánt tölthettünk el együtt szombaton a Tájháznál a Nyugdíjas Klub szervezésében. Kovács Kata ismertette a jövőbeni terveket, a közösség várja az új csatlakozókat, illetve köszönettel fogadja a pártolókat is. A programra látogatók egy kedves előadást tekinthettek meg, melyben volt dalcsokor a korábbi évekből, illetve paródia és verselőadás is. Mindez után pedig egy jó beszélgetés mellett meg lehetett kóstolni a klub által készített finomságokat is.